Meghallják-e a siketek panaszait?

A siketek azért küzdenek, hogy idehaza elismerjék őket nyelvi kisebbségként, ugyanúgy, mint sortársaikat több uniós tagállamban. Jogaikat az esélyegyenlőségi törvény elvileg garantálja.

Hazánk lakosságának tíz százaléka valamilyen mértékben halláskárosult. Ebből háromszázezren súlyosan nagyothallók, hatvanezren pedig siketek. A szomorú valóság egyelőre azt mutatja, hogy esetükben csak elméletben beszélhetünk esélyegyenlőségről.

A televíziók hetente mindössze egy játékfilmet vetítenek írott szöveggel, s hogy mikor, az nem derül ki a műsorújságokból.

A szórakoztató, ismeretterjesztő és vitaműsorok, a talkshow-k egyáltalán nem élvezhetők azok számára, akik nem hallják a szöveget. Figyelemfelkeltő tüntetésük óta a helyzet a médiában nem változott - tudtuk meg a szervező Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) főtitkárától, Vasák Ivántól. Ígéreteket kaptak a Tv2-től és a Duna Televíziótól, de még nem sugároztak feliratos műsort. Így a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától kapott támogatásból fizeti a SINOSZ az MTV-n vetített heti egy játékfilm feliratozását. Ez filmenként százezer forintjukba kerül, holott ez alanyi jogon járna nekik. A siketek szerint a napi hírműsorok felét is szövegezni kellene, egyet pedig jeltolmáccsal sugározni. Arról nem is beszélve, hogy a halláskárosultakat érintő eseményekről szinte egyáltalán nem tájékoztat a média.

Azt is gondolhatnánk, hogy a siketek legalább a világhálón informálódhatnak. De ez csak nagyon keveseknek adatik meg, hisz a halláskárosultak nyolcvan százaléka rokkantnyugdíjából és a havi tizenháromezer forintos fogyatékossági járulékból él. Ebből aligha futja számítógépre és netezésre. A szövetségnél most arra gyűjtenek, hogy legalább a központban internetezhessenek a tagok. Állami támogatást Internet-hozzáférésre nem kapnak a siketek, ráadásul pályázatokat sem írnak ki erre a célra. A siket ember az örök csend világában él, ezért gyakran magányossá válik, mégsem a csend okoz számára nehézséget, hanem a kommunikáció és az információfelvétel.

Az esti Híradó feliratozása sem tökéletes, a képernyős tolmácsolásnak nincs hagyománya. Néha használják ugyan a jelnyelvet a műsorkészítők, ám akkor is a technikai feltételeket nézik, nem azt, hogy a képernyő sarkában a siket nem látja jól a tolmácsot, így nem is tud szájról olvasni, épp hogy megérti a jelelést. - Mi, siketek a magyar jelnyelvvel kommunikálunk, nyelvi kisebbségi jogainkat azonban nem ismerte el tavaly az Országgyűlés. Holott a harmadik legnagyobb nyelvi kisebbség vagyunk az országban - mondta Vasák. Igaz, egységes szabályozás nincs, de az EU parlamenti javaslataiban szerepel, hogy az egyes országok saját törvényeikkel legalizálják a jelnyelvet, az ugyanis nem a bezárkózás, hanem az integráció eszköze.

Hidat a tolmácsok emelnek a siketek zárt közössége és a hallók világa között. A halláskárosultak életében betöltött szerepük ellenére a főtitkár csupán harminc aktív jeltolmácsról tud, ők segítik a hatvanezer siket és a háromszázezer nagyothalló mindennapjait. Tevékenységüket Magyarországon nem ismerik el önálló szakmaként, nincs államilag elismert nyelvvizsgázási lehetőségük és nyelvtankönyvük sem. A képernyős jeltolmácsok szolgálatait nincs aki megfizesse, pedig a SINOSZ főtitkára szerint, ha a nézők látnának jelbeszédet a televízióban, akkor könnyebben elfogadnák a másságot is.

A siketek ritkán jutnak el kulturális programokra, a színházhoz is tolmács kell, a televízió segítségével viszont az egész közösség szórakozhatna. Vasák úgy látja, történt némi előrelépés a tolmácsképzésben, a szociális tárca pályázata révén hat regionális jelnyelvi tolmácsközpont működik az országban. A Sinosznak ezek közül csak háromra van rálátása. Vasák szerint egy siket ellenőrző bizottságnak kellene megítélni, hogy ki alkalmas a feladatra a háromszáz képzett jelnyelvi tolmács közül.

Forrás: www.magyarhirlap.hu