Hogyan védheti hallását

A megelőzés fontosabb, mint a kezelés

Becslések szerint a világ népességének 10 %-a szenved valamilyen fokú halláskárosodásban.
Ezeknek az embereknek az egyharmada olyan túlzott zajártalom miatt szenvedett halláscsökkenést, ami elkerülhető lett volna. A halláskárosult emberek száma évről-évre növekszik.

A madarak már nem énekelnek?

Öt 40 és 60 év közötti emberből minimum egynek hallásproblémája van. Meglepő, hogy a legtöbben nem is tudnak erről. Problémáikat és nehézségeiket legtöbbször valami másnak tulajdonítják.

Ha már egy ideje nem hallotta a madarakat énekelni, lehetséges, hogy Önnek hallásproblémája van.
Természetesen azt is gondolhatja, hogy ez nem olyan dolog, ami miatt aggódnia kellene.

A hallásunk

A hallásunk drága kincs!

A fül a legbonyolultabb szervek egyike. Felfogja a levegőben terjedő rezgéshullámokat, melyeket az agyunkban átalakít hangokká, kontrollálja egyensúlyunkat és segít meghatározni a körülöttünk levő világot. A hallóképességünk, illetve annak a hiánya kihatással van az életünk szinte minden területére.

A hallókészülékek bemutatása

A hallókészülékek emberek millióinak segítettek már abban, hogy jobban halljanak, és ezáltal szociálisan is teljesebb életet élhessenek.
Ez a füzet a ma kapható hallókészülékek különböző típusait, működését igyekszik bemutatni, valamint azt, hogy készülékvásárlás előtt milyen szempontokat kell figyelembe venni a legjobb eredmény elérése érdekében.

Hogyan kezdjük el viselni a hallókészüléket

A hallókészülékének köszönhetően újra részese lesz a hangok csodás világának.

De ne feledje, a legjobb eredményt egy hosszú fejlődési folyamat árán érheti el. Ez a füzet segít ezt az időszakot átvészelni, valamint hasznos tanácsokkal látja el a hallókészülék használatot illetően.

Abban a pillanatban, amikor hallókészüléket kezd el használni, Ön a hallás újratanulásának első lépését teszi meg.

Hogyan segíthetek?

Amikor valaki az ismerősei közül nagyothalló

A halláskárosodás nemcsak magának a hallássérültnek az életére van hatással, hanem mindenkire, aki kapcsolatban áll vele. Míg a környezetében lévő hallássérült sok mindent hiányol, addig Ön is érezhet frusztrációt, ingerültséget, vagy akár haragot is.

Amikor egy ismerőse hallókészüléket kap

Amikor egy ismerőse hallókészüléket kap, nagyon valószínű, hogy az életében bekövetkező jelentős életminőség változásoknak lehet majd tanúja. A dolgok az Ön számára is sokkal könnyebbé válnak. Kulcsszerepe lehet ezen változások sikerességében és abban, hogy a kezdeti nehézségeket mindannyian könnyedén áthidalják.

A család és a barátok segítsége legalább olyan fontos, mint magának a készüléknek a minősége...

Tény vagy tévhit?

Bár az információ évszázadában élünk, mégis a halláskárosodással, valamint a hallókészülékek használatával kapcsolatban számos félreértés van.

Ennek egyik lehetséges oka az általános információhiány egyrészt a halláskárosodás témájában, másrészt abban, hogy a hallásproblémák milyen hatással vannak az egyén életére.
A másik lehetséges magyarázat pedig az, hogy a hallókészülékek - csakúgy, mint a számítógépek - az utóbbi évek során jelentős fejlődésen mentek keresztül. Amit 10 évvel ezelőtt el sem tudtunk volna képzelni, az mára már valósággá vált.

Aktualitások
February 27, 2011

Rechargeable batteries

AccuPlus p13 akkumulátorRechargeable batteries are the most environmentally friendly products of all, due to their basic reusability. power one with its AccuPlus is the only manufacturer in the world to provide every size of hearing aid battery as a rechargeable battery. During its lifecycle each battery replaces up to 57 conventional primary batteries.

ISO9001 ISO13485
ReSound